Rólam
Régóta vonz a spirituális világ és az a láthatatlan erő, amely összeköt bennünket. Hiszem, hogy minden betegség és elakadás mögött lelki ok húzódik meg, és ha ezeket feltárjuk, elindulhatnak bennünk az öngyógyító folyamatok. Küldetésem, hogy ebben támogassalak, és segítsek közelebb kerülni önmagadhoz és a magasabb rendű erőhöz - Istenhez és segítőihez, az angyalokhoz.
Tanulmányaim során számos módszert sajátítottam el: agykontrollt, angyal kommunikációt, fehérmágiát, manifesztációt, reiki mesterséget, metamorf masszázst és intuichinget. 2024-ben különösen megérintett a hangtálak világa. A HangHíd Hangfürdőnél végeztem el az egyéni hangtál-kezelői, csoportos hangfürdő-vezetői és gongkezelői tanfolyamokat, valamint Tóth Zsuzsanna (Hang-Tündér) mellett sajátítottam el a gyermekeknek szóló hangtálkezelést.
Számomra a természet is kimeríthetetlen forrása a gyógyulásnak és harmóniának - hiszem, hogy testünk és lelkünk újra összhangba kerülhet általa.

A Hang és Lélek Stúdió
A Hang és Lélek Stúdió olyan hely, ahol a csend és a rezgések találkoznak, és ahol minden látogató megélheti a belső béke élményét. Szolgáltatásaink között megtalálható a hangfürdő, a hangtál- és gongkezelés, az intuiching, a reiki, valamint az angyalkommunikáció.
Ezek a módszerek segítenek oldani a feszültséget, támogatják a testi-lelki gyógyulást, és közelebb visznek a saját belső erőforrásaidhoz.
A stúdió nyugodt, biztonságot sugárzó légkörével arra hivatott, hogy egyensúlyt teremtsen a rohanó mindennapokban. Itt megpihenhetsz, feltöltődhetsz, és megtapasztalhatod a hangok, az energia és a szeretetteljes figyelem gyógyító erejét.
Fedezd fel, hogyan segíthetünk Neked is!
Szolgáltatásaink sokszínűsége lehetőséget ad arra, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb utat a feltöltődéshez és gyógyuláshoz. Legyen szó stresszoldásról, lelki elakadások feloldásáról vagy egyszerű pihenésről, nálunk olyan módszereket ismerhetsz meg, amelyek támogatják testi-lelki egyensúlyodat, és közelebb visznek a belső harmóniához.


